Annyira hideg van kinn, hogy az már egyáltalán nem elviselhető számomra. A legjobb ilyenkor bebújni a takaró alá egy forró teával, meg laptoppal és megírni a következő blogbejegyzést. :-)
Hátizsák vagy gurulós bőrönd?
Szerencsére a repülőjegyünk lehetővé teszi, hogy egy-egy kézipoggyászon kívül fel is adhassunk csomagot. Az első kérdésünk ebből adódóan az lett, hogy oké, de akkor melyik táskát vigyük? Úgy döntöttünk, hogy a gurulós nagy bőrönd itthon marad, van annál kényelmesebb variáció is. Bangkokból Phuketig busszal megyünk, fogunk sokat gyalogolni is, így nem huzigálnánk magunk után semmit. Meg úgy néz ki, hogy nem is lesz annyi cuccunk.
Ruha, de mennyi?
Január 30-án száll fel a gépünk, de már tervezgetjük, mit vigyünk majd. Még sosem utaztam ilyen hosszú időre és szeretek változatosan öltözködni. Meg kell békélnem a gondolattal, hogy nem vihetem magammal az egész ruhatárat, na persze meg valószínűleg nem is lesz rá szükség. Az biztos, hogy pulóver és meleg ruha, sapka, sál elvétve sem kerül be a bőröndbe, nem is fogok becsempészni sem ilyesmit. De meg kell hagyni egészen bő kínálat áll rendelkezésemre nyári ruházatból is, így nem volt könnyű eldönteni melyik is lesz a legjobb, ha világot lát velünk együtt. A fiúknak könnyebb dolguk van, sokkal könnyebben el tudták dönteni mi marad és mi jön. Az is adott némi támpontot, hogy Thaiföld egy évig gyászol királyuk elvesztése miatt, így értékelik, ha nem feltűnő színű ruhákban jelenünk meg, mi pedig tiszteletben tartjuk a gyászt, így csakis halványabb színű ruhákat pakolunk be.
Abban maradtunk, hogy bőven elég lesz, egy hétre való felső, alsó, néhány rövid nadrág, egy hosszú, egy-két ruha, egy lazább pulóver, pár zokni. Cipőből egy zárt és inkább papucs meg szandál legyen több. Kocafutóként, viszem magammal a futócipőmet is, mert egyrészt az a legkényelmesebb cipőm, másrészt pedig szeretném, ha tudnék futni, ha bármikor kedvet kapok hozzá, harmadrészt Párizsban is velem volt, most sem maradhat itthon. :-D Futónadrág és felső is lesz nálam ennek megfelelően. Biztos, hogy viszünk esőkabátot is. Nagyon jó találmány a különböző méretű kis cipzáros táska, amikbe akár cipőt, akár pipere holmit lehet pakolni, jól elkülönítve a többi holmitól.
Miket ajánlott még bepakolni?
Jó persze már így is megtelt a fél bőrönd, de szükségünk lesz még pár dologra. Csomagolunk naptejet, ugyanis Mr T már tudja, hogy ez az egyik dolog, ami nemhogy nem olcsó Thaiföldön, de inkább egekbe szökően drága, így érdemesebb itthon beszerezni, itt még akciós is ilyenkor. Természetesen pakolunk pipere cuccokat is, de azt csak módjával, azokat be tudjuk Thaiföldön is szerezni. Fésű, hajgumi, hajápoló nálam alap, de viszünk manikűr készletet, gyógyszert, sebtapaszt is. Jaaa a napszemüveget nem hagyjuk otthon!
Nem maradhat itthon néhány technikai kütyü sem, többek között telefon, laptop, mobiltöltő állomás, átalakító adapter, kamera. Lesz noteszünk is, toll, meg valami kis úti játék, mondjuk UNO, amivel feldobjuk majd unalmas (?) napjainkat, vagy inkább a hosszú repülőutat. Úgy gondolom elkél majd egy kinyitható bicska készlet is, tudod, amiben van mindenféle, kiskés, meg nyitó meg ilyenek. Az okmányokat is bepakoljuk, útlevél, személyi külön kis táskában. Pénztárca, valuta, használható bankkártya. Apropó jut eszembe, nekem még utána kell néznem, hogy hogyan tudok hozzájutni majd a kártyámon lévő pénzhez. Thaiföldön nem váltanak magyar forintot, érdemes itthon átváltani a pénzt eurora, vagy akár fontra, amerikai dollárra. Útikönyvet is csomagolunk, ez amit kaptunk kisalakú, kényelmesen el fog férni. Komfortérzetünket fogja növelni a felfújható nyakpárna, a buszos úton szükség lehet rá.
Úgy tervezzük, hogy a reptérre még téli kabátban megyünk ki, de a télikabátot az itthon maradóknál hagyjuk, semmiképp nem cipelnénk magunkkal.
Röviden ennyi, majd meglátjuk, hogy mindez hogy fog elférni a táskákban, lesz-e valami, ami mégsem fog velünk utazni. Javaslom, hogy írjatok listát, ne maradjon itthon semmi fontos. Ruhát lehet majd kinn is vásárolni, viszonylag kedvező áron kínálják a thai árusok, persze alkudni kötelező!
Mit felejtettem ki?