La-La-Langkawi
2017. április 03. írta: msparis

La-La-Langkawi

Malajzia szigetéről jelentjük

60 napos thai vízumunk lejáróban volt, így úgy döntöttünk teszünk egy villámlátogatást Langkawiba. Új szabályozás szerint szárazföldön èvente kétszer léphetsz be Thaiföldre, ès alkalmanként 30 napig tartózkodhatsz itt turista céllal. A vízumidő túllépését keményen büntetik, nem érdemes tehát kockáztatni. Hosszabbítást egyébként lehet igényelni, annak is költsége van. 

Busszal majd hajóval utaztunk, várakozással együtt érdemes 8 órát számolni az útra Ko Lantáról indulva. A hajóút egy óra és nem csak határt lépsz át, de mindjárt időutazol is egyben, ugyanis az időeltolódás +1óra Thaiföldhöz képest. Szigetek között visz az út, nagyon látványos. A kikötő mutatós, már a hajóról láthatod Langkawi jelképét, a hatalmas sasszobrot.

20170330_121519.jpg

Langkawi számokban

 Langkawi Malajzia legnagyobb szigete, a szintén Langkawinak nevezett 99 szigetcsoport egyik része. Kuah a kikötője és úgymond a "fővárosa". Összterülete 478 ezer négyzetkilométer, kelet-nyugati irányban legnagyobb hosszúsága 40 km, észak-dél irányban 25 km. Mintegy 60 százalékát mangrove erdő, illetve cserjés növényzet borítja. Megszámlálhatatlan mennyiségű gekkójuk is lehet, akik közül persze csak néhány fedte fel magát, ám éjszaka beindulnak és hallatják jellegzetes hangjukat. Abból lehet következtetni, hogy vannak páran. 

Langkawi gyéren lakott sziget. Turistából is kevesebb van mint Thaiföldön, legalábbis mi nem sokkal találkoztunk. Viszont nemcsak hajóval, hanem repülővel is érkezhetünk.

20170330_121451.jpg

Látnivalók, érdekességek

Mi csak másfél napot töltöttünk Langkawin, ennek nagy részében esett az eső, így nem tudtuk teljes egészében szemügyre venni a szigetet. Langkawi 36 látványosságot kínál, így unatkozni nem fog az ide érkező turista. Legjelentősebb tengerpartja Pantai Cenang, kellemes homokos, sok hotellel, étteremmel, kék vízzel.

Kuah városában található a "Sas Tér", az impozáns sasszoborral, szökőkúttal és kilátással a kikötőre. Ennek a térnek a közelében van a Langkawi Legenda park, ami egykor talán szebb időket is megélt, itt-ott kissé elhanyagolt állapotú. Amin nagyon csodálkoztunk, hogy rajtunk kívül egy teremtett lélekkel nem találkoztunk itt. (Ennyire azért nem volt szörnyű, és éppen nem is esett)

received_10209081183167043.jpeg

20170331_072301.jpg

 20170331_062915.jpg

20170331_065414.jpg

A sziget északi részén van a fekete homokos tengerpart. Valójában nem teljesen fekete, keveredik a normális színűvel.  

Langkawi észak-nyugati részén várja a turistákat a Cable Car, azaz a felvonó, ami a Skybridgehez (Függőhídhoz) vezet, 708 méteres magasságba. Lélegzetelállító panoráma nyílik innen a tengerre. A híd érdekessége, hogy mindösszesen egy oszlop tartja középen. Jó időben is érezhető a kilengése, tériszonyosoknak nem biztos, hogy a legjobb választás. 

 langkawi-1368445_640_1.jpg

Pantai Cenangnál az Underwater Worldben (Vizivilág Akvárium) ismerkedhetünk a tenger élővilágával.

Ezeken kívül még Krokodilos Kalandpark, számos vízesés, barlang, több féle-fajta park, rizsföld áll az érdeklődők rendelkezésére. Természetesen a környező szigetekre is szerveznek túrákat, ahol lehetőség van búvárkodásra is.

Langkawi teljes egészében vám- és adómentes övezet. Fenntartásokkal szoktuk ezt a kifejezést kezelni, arra gondolva, hogy otthon a vámmentes reptéren egy fél literes ásvànyvíz 400 Ft. Így nem ért nagy csalódás itt sem. Persze mihez képest vámmentes. Állítólag Malajzia többi részén 3x-4× ennyibe kerülnek az italok, édességek, dohányáru. Én azt mondom kb. ugyanannyi minden itt, mint otthon, kivéve a cigaretta és néhány ital, mert az tényleg olcsóbb. A kiviteli mennyiséget viszont mindkét termék esetén szabályozzák.

Langkawi először és utoljára

Senki kedvét nem akarjuk szegni, hiszen a sziget csodálatos, egyszer mindenképpen látni kell. Messzemenő következtetéseket sem akarunk levonni, hiszen másfél nap kevés idő bárminek a megítéléséhez. Első nap a szállásunk melletti étteremben szerettünk volna vacsorázni, de csak egy ételt hoztak ki a kettőből. Pedig ketten rendeltünk, két ételt. Hiába vártunk. Szóltunk persze a pincérnek, aki semmilyen reakciót nem mutatott, hogy bocs, de elfelejtettem vagy nem hallottam. Inkább nem kértük már. 

Másnap sétálgattunk, felfedeztük a szigetet, megvettük a jegyet visszafele. Reggel indult a hajó, taxival szerettünk volna érkezni, ezért kértünk egy taxist, hogy jöjjön el értünk. Nem elég, hogy a dupláját akarta elkérni az előző napi árnak, de ha még mindig arra várunk, hogy eljöjjön értünk a hotel elé, még mindig Langkawin lennénk. 

A szállásunkon megkérdeztük, hogy reggel 8 előtt ki tudunk-e csekkolni, erősen bólogattak, mégsem volt a recepción senki 8:05ig. 

Összességében akikkel mi találkoztunk, nem voltak annyira mosolygósak, inkább csak úgy éreztük megtűrnek itt, de ennyinél többet ne akarjunk. Angolul sem nagyon beszélnek, leszámítva az utazásszervezőket.

De hogy pozitívan fejezzem be a beszàmolót, egy helyi vitt el minket végül a hajóállomásra, nem késtük le a hajót, és zökkenőmentes volt a visszaérkezés Thaiföldre. Bátran szervezzetek ide nyaralást, a táj kárpótol mindenért.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandorutazas.blog.hu/api/trackback/id/tr4612398049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása